2017. március 26., vasárnap

Alig hiszem el, hogy én csináltam.

Ma sütöttem ezt a természetes kovászos szépséget. 
Annyira tetszik, alig hiszem el, hogy én csináltam. Zománcos lábasban tetővel sült. 
Már megszegtük, nagyon finom puha belső és ropogós külső. 
Kolbász zsírral kenve, zöld hagymával, apró paradicsommal fogyasztottuk.









Fotók ma.










2017. március 22., szerda

Rugalmas, ropogós, lágy kenyér.



250 g öregtészta (az előző sütéskor meghagyott természetes kovászos tészta)
360 ml langyos víz
700 g BL 55 liszt
A víz mennyisége lehet kicsivel több vagy kicsivel kevesebb, a liszt fajtájától függően!
4 kis mokkás kanál só
2 evőkanás olvasztott vaj
2 evőkanál forralt tej föle.
Összeállítjuk a tésztát só nélkül és kiveszünk 25 dekát, amit üvegbe rakunk. (ez lesz a következő sütéshez a kovász ,öregtészta) 
ezt követően tesszük bele a sót, vajat, tej-főlt és még dagasztjuk legalább öt percig!
 Majd háromszor 20 percenként átgyúrjuk és
a harmadik gyúrást követően a sütő edénybe tesszük. 
Mellé tesszük az üveget és mikor az üvegben duplájára vagy többet emelkedett a tészta, akkor tesszük be a kenyeret 230 fokos sütőbe. 
Én beborítva szeretem sütni, mert finomabb és szebb lesz.
25 perc után le veszem a tetőt és sütöm még legalább 30-35 percig, amíg szép aranybarna lesz.
Nagyon finom kenyér, könnyű bélzet és isteni finom ropogós kenyér héj.






2017. március 19., vasárnap

Nagyon szép, nagyon finom, kis hibákkal .


Mindig tanul az ember.
Kicsit keményebb tésztát kellett volna dagasztani mert elterült a tepsin.
Legalább 20 perccel tovább kellett volna keleszteni, mert az alján sűrűbb és nem lett szép levegős a bélzete.
Kicsit túlsütöttem , jó sötét színe lett de egy vigasztal, hogy nagyon ropogós a kenyérhéj.











2017. március 17., péntek

Kovászos fonott kalács.

Első próbálkozásom a kovászos kalácssütéssel.

Bevallom kellemesen csalódtam, mert én azt hittem érezhető lesz a kovász a tésztában. 
Hát egyáltalán nem érezhető, nagyon finom így is.
Bizony a kelesztéssel voltam bajban mert nem tudtam mikor tegyem be sülni. Kicsit hosszúnak találtam a 3óra 45 percet, eddig kelt a tepsiben de úgy tűnik még kevés volt a tésztának mert kicsit sűrű lett.
A tésztát pedig lágyabbra kell gyúrni, de attól féltem, hogy a hosszú kelesztési idő alatt kifekszik a tészta.
 Amit még hibának tartok, erősen megsütöttem(190fok 50 perc), nem kellett volna ennyire, bár isteni lett a kérge is!
Holnap reggel friss házi vajjal megkenve, citromos teával
a reggelink
koronája lesz!









100 g fehér lisztből készült természetes kovász
200 ml tej
100 ml joghurt
600 g BL 55 liszt
50g lágy vaj
2 tojás sárgája
2db vaníliás cukor
1 teáskanál só
kevés reszelt citrom héj

2017. március 16., csütörtök

Az álmom most vált igazán valóra.

Ez a kenyér, annyira szép lett, hogy magam is csodálkozom!
Tökéletes külső, isteni belső.
Még pár héttel ezelőtt úgy gondoltam álom marad számomra a kovászos kenyér sütés.
Mostanra túl vagyok a kovász készítésen, és jó pár sütésen. 
Forraltam házi tejet, kihűtöttem és a tej-főlt bele tettem a kenyérbe.
Az álmom most vált igazán valóra, ez a kenyér maga a csoda!
pattogott ropogott, látszik is az eredmény, nagyon szépen cserepesedett.
Ritkán fordul elő velem, de ezt a kenyeret szó szerint sajnáltam megszegni, nagyon ráparancsoltam férjemre, hogy: nagyon szépen szegd meg! 
A bélzete is tökéletes, jól eltaláltam, hogy mikor mehet a sütőbe. 

Na nem ájuldozok tovább, mert a fotók is beszédesek!








2017. március 15., szerda

Finom házi kenyeret eszünk.

Most sütöttem először természetes kovászos, öregtésztával (vekker), mint látjátok gyönyörű lett. Még nem szegtük meg, majd hozom a belsejéről is a fotót!

kovászos öregtészta: az előző sütéskor meghagyott kenyértészta (20 dkg), amivel a következő kenyeret lehet sütni!
Nem kell más bele csak a kovászos öregtészta.
Régen is így sütötték a kenyeret.

Nagyon örülök, hogy eddig eljutottam és finom házi kenyeret eszünk.








2017. március 14., kedd

Udvari idill.

Ma nagyon jó idő volt, mindenki jól érezte magát az udvaron.
Elfogadták egymást és jó barátságban élnek állataink.








Kovászpor élesztése, saját készítésű kovászból


Saját készítésű kovászból csináltam kovászport és most megmutatom hogyan keltem életre.



Megszárítottam, ledaráltam és egy jól záródó üvegben elraktároztam.

Sütés előtt egy nappal felélesztettem és már is lehet vele sütni!

Március 13
14 óra
Kettő evőkanál kovász por
2 evőkanál langyos víz

16 óra
3 evőkanál langyos víz
3 evőkanál rozsliszt
Itt már szépen beindult a jó melegen.


Március 14
9:15
3 evőkanál langyos víz
2 evőkanál rozsliszt
1 evőkanál BL 55 liszt

15:40 
Sikeres volt az élesztés, lehet sütni a kenyeret.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...