A blogomban leírt receptek.

Szánter házi kenyér.

Hozzávalók:
600 ml víz (ez lehet kicsivel kevesebb vagy több, függ a liszt milyenségétől!)
1300 gr BL55 liszt
7 kávéskanál só (csapósan)
1 evőkanál porcukor
200 gr természetes kovász
 + 12 órás kovász

12 órás kovász receptje:
300 ml víz
300 gr liszt
2 evőkanál olaj
20 gr élesztő

A 12 órás kovász készítése, sütés előtti napon.
A kovász hozzávalóit egy tálban fakanállal, mint a galuskatésztát, 3-4 perc alatt simára kell keverni.  
Beborítani, letakarni, hogy ne cserepesedjen meg a teteje.

Természetes kovász receptje:
Egy befőttes üvegbe készítem és tárolom a kovászt, nem rakom hűtőbe.

 Első nap: 4 evőkanál langyos vízbe teszek 4 evőkanál fehér lisztet (BL55) és fakanállal összekeverem, majd felverem, mint a galuskatésztát.

Utána minden nap: 3 evőkanál langyos víz, 3 evőkanál liszt (BL55)

Minden nap ugyan abban az időpontban (reggel vagy este) kell etetni.
Nem kell megijedni, mert az első 1-2 nap kicsit visszataszító illata van, de a harmadik naptól kezd savanykás, kovászillatúvá válik és lassan kezd emelkedni, majd visszaülepedni.
Ahogy telnek a napok, egyre intenzívebb lesz az illata és egy hét után már bátran lehet sütni vele!

Hetente sütök ezzel a módszerrel, minden nap etetem a kovászt, és így a sütéskor marad annyi,  ami beindítja a következő erjedést.

Ha valaki ritkábban süt, akkor be kell tenni a hűtőbe a kovászt és  sütés előtti estén kivenni, ismét megetetni.
 A hűtőben egy-két hétig lehet tartani.

A kenyér összeállítása.
Minden hozzávalót egy dagasztótálba teszek, és addig dagasztom, amíg szép fényes, hólyagos nem lesz, (nem szabad, hogy ragadós legyen) könnyen formázható, inkább kemény, rugalmas tésztává váljon.
Dagasztás után már nem szabad lisztezni.
Szakajtóban hagyom kelni 30 percig, majd ismét kiborítom a szakajtóból a deszkára,(nem lisztezem a deszkát), átgyúrom, és visszateszem a szakajtóba.
A tészta 40-45 perc alatt, 25 fokos hőmérsékleten duplájára kel.
A kelesztési idő után, megkerekítem cipónak és teszem a sütőedénybe, majd 15-20 perc után mintázom, cipónak bevágom, éles pengével.
Tálat-tállal beborítva, megvizezett edényben, sütőpapírral bélelve, 230 fokos forró, villanysütőben,(gázsütőben, vagy sparheltben) sütöm.
40 percig sül beborítva, majd fedő nélkül a szép piros szín eléréséig kell sütni,
erős, arany barnára. A sütőből kivéve rácsra teszem és lespriccelem vízzel.


_____________________________________________
_________________________________



Annyian kértétek, most leírtam részletesen


A jó kenyér



510 ml víz (ez lehet kicsivel kevesebb vagy több, függ a liszt milyenségétől!)
7 kávéskanál só (csapósan)
1 evőkanál porcukor
1000 gr BL55 liszt
2 evőkanál olaj, vagy: ( olvasztott vaj, vagy margarin)
 + a kovász

Kovász készítése, sütés előtti napon.
A kovászhoz valókat bele tenni egy tálba és fakanállal mint a galuskatésztát, 3-4 perc alatt simára keverni.  
Beborítani, letakarni.
Én egy zacskót  szoktam ráhúzni a tálra. 


Kovász:
250 ml víz
250 gr BL 55 liszt
40 g élesztő
1 evőkanál olaj

Beteszek minden hozzávalót a gépbe. Dagasztási idő legalább 10 perc. Fényes nem ragadós tészta, könnyen formázható, inkább kemény rugalmas tésztának kell lennieA dagasztás után liszt nem érheti. (ez nagyon lényeges)

Kiteszem deszkára (nem lisztezett) és átgyúrom párszor, majd szakajtóba teszem és kelesztem 30 percig.

Ismét kiborítom a szakajtóból (nem lisztezett), átgyúrom, és visszateszem a szakajtóba.

Duplájára kel, ez 40-45 perc, attól függ milyen meleg helyen van.

Kiborítom a deszkára és megkerekítem cipónak és teszem az edénybe. Az edénybe alól felül sütőpapír van. A sütőpapír alá vizet spriccelek és  még kelnie kell 30 percig.

Mintázom és pengével bevágom.

Beborítom és 230 fokos forró sütőbe mehet .Sütöm 40 percig, majd tető nélkül a szép piros szín eléréséig tovább sütöm. Erős arany barnára kell sütni, mert különben nem fog cserepesedni!!!!A sütőből mikor kiveszem lespriccelem vízzel.

Nagyon finom ropogós, cserepes de lágy belsejű kenyerünk lesz.


Ha így készíted, tuti szép és finom kenyered lesz!



________________________________________________________________________________
________________________________________________________________________________




Mákos kalács


Mákos kalács

15 dkg ráma
60 dkg liszt
8 dkg cukor
2 dl tej
5 dkg élesztő
1db tojás
Csipetnyi só
1 cs vaníliás cukor

20 dkg darált mák
10-15 dkg cukor
1 vaníliás cukor
Kevés reszelt citromhéj

Kenéshez 1db tojás

A liszt közepébe morzsoljuk az élesztőt. Öntsük rá a tejet és szórjuk meg kevés cukorral.
Mikor feljön az élesztő, dolgozzuk össze a többi hozzávalóval. Sima közepes lágy tésztát dagasztunk. Belisztezett deszkán még egyszer átgyúrjuk, és kicsit hagyjuk pihenni. 10-15 percig. Addig összekeverjük a mákot a cukorral és 1cs vaníliás cukorral. Lehet bele tenni kevés citromhéjat.
Fél cm vékonyra kinyújtsuk a tésztát, megkenjük olvasztott margarinnal vagy vajjal és ráterítjük a mákot. Én a mák tetejére is szoktam kenőtollal kevés olvasztott vajat csorgatni.
Felcsavarjuk, mint a bejglit és tetszés szerint formázzuk.
Tepsibe rakjuk és megkenjük tojással, kelesztjük 15-20 percig
190 fokon sütjük szép pirosra.
Kevés cukros vízzel megkenjük a tetejét. 1 teáskanál cukor 1 teáskanál víz.

________________________________________________________________________________



Házi sajtkészítés, oltógyomorból készített tejoltóval.

4 liter tej
4 ml tejoltó

Fel kell melegíteni a tejet 36-38 fokos hőmérsékletre és cseppenként adagoljuk bele az oltóanyagot. Közben állandóan kevergetni kell, hogy jól elvegyüljön az anyag.
40-50 perc elteltével megalszik a tej, hosszú pengéjű késsel kockára daraboljuk és fakanállal kavargatjuk, addig, amíg kiválik a savó. Talán egy perc.
Előre elkészített szűrőbe rakjuk, ahol lecsepeg a savó, majd bele tesszük egy műanyag dobozba, amit előre - forró kötőtűvel, vagy hegyes fémmel a doboz belsejéből kifelé- kiszurkálunk. Célszerű az így elkészített sajtot lesúlyozni, hogy minél keményebb legyen.
.
Másnap sós vízfürdőt készítünk, és bele tesszük a sajtot úgy, hogy teljesen ellepje.
1 liter víz, 2 evőkanál só.

Az általam használt tejoltót állatpatikában lehet kapni! 100ml= 1650Ft..
(Simple Brün.)

Az oltógyomor oltó

a./ A szopós borjú, bárány, olló oltógyomrába kávéskanálnyi sót tesznek és felakasszák szárítani a kemence fölé. Használat elôtt a gyomor tartalmából vízbe tesznek és 24 óráig áztatják. Az Így nyert lébôl két evôkanálnyi szükséges 10 liter tej oltásához. b./ A borjú gyomrát az anyja tejével teletöltik, egy kevés sót tesznek hozzá és így szárítják meg. Az így készült oltóból egy tojásnyit ruhába kötöttek s a juhtejbe áztatták. Elmondásuk szerint a sajt szép sárga lesz tôle. c./ Szolcsván a disznó, bárány vagy borjú gyomrából készült oltóhoz kender, "tökköménymagot" tesznek. d./ A Csiki havasi pásztorok szerint a kecskegida, bárány és borjú gyomor leghatásosabban alvaszt egy-két év szárítás után. A száraz oltógyomorból egy darabkát levágnak s azt cérnaszálon a tejbelógatva használják. Az oltógyomor darabkát mind addig használják amíg az olt. Legújabban baktérium eredetû oltót is használnak több sajtüzemben. Ennek elônye, hogy az állati eredetû oltóknál sokkal olcsóbb, a növényi eredetûekkel szemben pedig a szükséglet térfogata sokkal kisebb. A korszerû tejipar a borjúgyomor kivonatából készült anyagot használja, ami nem egységes anyag, hanem különbözô enzimek keveréke. A fô alkotórésze a kimozin (más néven rennin), amely mellet pepszin és csekély mennyiségben katepszin található. A tisztított kimozin 800.000 szeres mennyiségû tejet alvaszt meg. A gyakorlatban használt készítmény ennél gyengébb. Az oltó erôsség azt fejezi ki, hogy egyrész oltó 40 perc alatt hányrész 35 C-os 7,0 SH savfokos tejet alvaszt meg. A legerôsebb oltót a még kizárólag tejjel táplált szopós állatok oltógyomrával készíthetjük. Minden szopós állat gyomra alkalmas oltó készítésre, de legjobb a kérôdzôk gyomra. A túl fiatal állatok gyomra kis oltó erôsségû. E táblázatból látható, hogy a tejoltó erôssége legnagyobb 41 C-os tej esetében. Ennél kisebb és nagyobb hômérséklet esetén romlik a tejoltó hatásfoka. Az optimális beoltási hômérséklettôl akkor vagyunk kénytelenek eltérni, ha a készítendô sajt technológiája azt úgy kívánja. Ezzel kapcsolatos ismereteket- a különbözô sajtok optimális beoltási hômérsékletét bemutató táblázat szemlélteti. A táblázat azt mutatja, hogy a tejoltót sósvízben oldva a legnagyobb erôsségû. Az oltó hatásfokát a tej savfoka is befolyásolja. Ezzel kapcsolatos vizsgálatok eredményét Balaton M. szerint a táblázat szemlélteti. E táblázat azt mutatja, hogy a kissé savanykás juhtej, amelynek SH-a 10,0, 67 %-kal kevesebb oltót igényelt mint a 8,5 SH-os friss tej. Az elôzôekbôl ismert, hogy sajttipusonként eltérô az alvasztáshoz szükséges idô, valamint a tej hômérséklet szükséglete. Ezek ismeretében számoljuk ki az oltó szükségletet, hogy a kívánt minôségû és sajttípust elô tudjuk állítani. 
______________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________

Kenőmagos



25 dkg enyhén pirított szezámmag
5-10 dkg lenmag
1 kanál napraforgómag
kevés köménymag

4-5 gerezd  fokhagyma apróra darabolva (lehet lila hagymát is)
1 citrom leve

pici zöldség zöld, zellerlevél
1 evőkanálnyi piros arany (lehet csípős is)

A magokat kávédarálón kell ledarálni, hozzáadni a citromlevet, fokhagymát  a zöldeket
 és kevés víz hozzáadásával, kenhető könnyed masszává keverni.
Ízlés szerint még bármilyen magot, zöldséget lehet bele tenni!
A legfinomabb pirítós kenyérrel!
Egyszerűen nagyszerű.

///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////


 Bevált kenyérreceptem, szinte mindig ezt használom.

510 ml víz          (ez lehet kicsivel kevesebb vagy több, függ a liszt milyenségétől!)
5 kávéskanál só (csapósan)
1 evőkanál porcukor
1000 gr  BL 55 liszt
2 evőkanál étolaj
+ a kovász

Kovász készítése, sütés előtt 1-2 nappal.

Kovász:
250 ml víz
250 gr  BL 55 liszt  +2 kanál korpa (a korpa elmaradhat)
40 g élesztő

=======================================================================

A legjobb és legformálhatóbb kalács.



200 ml langyos tej
3 evőkanál cukor
1 tk só
50 g puha vaj
2 tojás sárga
100 g joghurt
600 g liszt
20g élesztő
+ 1 tojás a kenéshez

................................................................................................................................................................
Kovászos kilófalólisztes kenyér.





4,5 dl meleg víz ( kicsit meghagyni és csak akkor beletenni ha kemény a tészta)
50 dkg Kilófaló lisztkeverék-alap
3 dkg BL80 liszt
1 evőkanál étolaj
1 dkg fruktóz
1 dkg só
2 dkg élesztő
         +
Kovász (előző nap kell készíteni)
1,5 dl langyos víz
10 dkg BL80 liszt
3 dkg korpa
2 dkg rozsliszt
1 dkg élesztő

Munkamenet:

A sütés előtti napon kell elkészteni a kovászt.
Meglangyosítom a vizet és a többi hozzávalót bele teszem.
Kézzel vagy géppel sima tésztát keverek, a galuskatésztától kicsit keményebbe.
Ha szükséges még pár csepp vizet kell adagolni hozzá.
Letakarom és kelesztem fél óráig, majd ismét megkeverem pár fordulattal.
Ennyire egyszerű kovászt készíteni.
 Letakarni ruhával és a konyhapulton hagyni éjszakára.
Reggelre gyönyörű hólyagos keveréket kapunk.

Én a dagasztógépbe szoktam hagyni a kovász, és így reggel rámérem a kenyérhez való hozzávalókat.

A vizet megmelegítem, és ráöntöm a kovászra( én meghagyok a vízből egy keveset és csak akkor öntöm hozzá, ha igényli a tészta), majd rámérni a többi hozzávalókat.
Sokáig kell dagasztani! 15-20 perc dagasztás után még kicsit lágyabb a tészta de leállok a dagasztással és hagyom, hogy szívja a vizet magába a liszt. Pihentetem 15-20 percet és ismét dagasztás. Akkor jó ha elválik az edény falától és alig ragad a kezemre. Mikor jól összeáll a tészta, kiveszem deszkára, és gyorsan megformázom, majd beteszem a kelesztő edénybe.
30 perc kelesztés után ismét deszkára borítom és átgyúrom párszor. Én úgy mondom: visszagyúrom. Lehet bátran, mert jót tesz a tésztának!
Ismét a kelesztőbe teszem, és duplájára kelesztem.
Elkészítem a sütőformát. Jénaiban szoktam sütni, tetővel. A jénai belsejét bespriccelem vízzel, és kibélelem sütőpapírral. A tetejét is bevizezem és abba is sütőpapírt teszek.
Mikor megkelt a tészta, deszkán visszadagasztom ismét és a végleges formát adom meg. Bele teszem a jénaiba és kelesztem 20-25 percig, majd forró 230 fokosra előmelegített sütőbe teszem.
40 perc sütés után leveszem a jénai tetőt és vissza tolom a sütőbe. Sütöm a szép piros szín eléréséig.
 Az összes sütési idő: Kb. 50- 60 perc.
Mikor kiveszem a sütőből, megkenem vízzel és rácsra teszem. 
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Linzer
                                                     
                                                


20 dkg cukor
30 dkg zsír
60 dkg liszt
2 tojás
1 cs.vaníliás cukor
1 sütőpor
1 csípet só
pici citromreszelék.

Összeállítjuk, és hidegre tesszük. 
Egy órahosszáig pihentetjük, utána vékonyra nyújtsuk és kiszaggatjuk.
 A tetejét tetszés szerint lehet díszíteni.

=================================================================================

Szánter csemege roládja.



20 dkg gépsonka, apró kockára vágva.
1 nagyobb savanyú alma (esetleg aki szereti, savanyú uborka)
6 kemény főt tojás
Csipet bors
4-5 karika sárgarépa, apróra szelve


2 dl majonéz
1 evőkanál tejföl

1dl víz
1 húsleves kocka
25 gramm zselatin(egy zacskó)


Eldaraboltam a sonkát és az almát és egy tálba tettem.
Kikavartam a majonézt a tejföllel és ráöntöttem a sonkára és az almára.

1 deci vízbe megfőztem 1 húsleveskockát és mikor langyosra hűlt egy picit, belekevertem a zselatint.

Ráöntöttem a sonka és alma keverékére, majd bele raktam a darabolt tojást és laza mozdulatokkal összekavartam úgy, hogy ne törjön apróra a tojás.
Így lesz mutatós, ha a tojásdarabok szépen látszanak.

Alufóliával bélelt formába öntöttem és pár órára hűtőbe tettem.

Hidegtálra és önálló csemegeként is nagyon finom!

+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

A legegyszerűbb kovászos kenyér receptje.



520 ml víz
1000 gr liszt BL55
2 kávéskanál Fruktóz (lehet cukor is)
2 evőkanál olaj
6 kávés kanál só
+  300 gr érett kovász




Én is így készítem a kovászt.

  1. 3 evőkanál teljes őrlésű búzaliszt vagy rozsliszt vagy tönkölyliszt  3 evőkanál víz (kb. 40°C-os) A vizet a liszttel elkeverjük és letakarva, meleg helyen (kb. 20-22 °C-on), 1-2 napot állni hagyjuk.
    2. 3 evőkanál teljes őrlésű liszt  3 evőkanál víz (kb. 40°C-os Mindezt az 1. lépcsőben elkészített masszához keverjük, amely már kellemes, savanykás szagot áraszt. Ismét letakarjuk, és 20°C-on 1 napot állni hagyjuk.
    3.  10 dkg teljes őrlésű búzaliszt vagy rozsliszt 1 dl víz (kb. 40°C-os) Az előzőekkel összekeverjük, és letakarva, 20°C-on ismét egy napig állni hagyjuk.
Kovászos kenyér.

A kenyér hozzávalóit tálba teszem. Kevés vizet meghagyok, és ha szükséges, akkor pótolom.
Inkább keményebb tésztát dagasztok, rugalmas nem ragadós. Akkor jó, mikor nem ragad a kezemhez és a tálhoz sem.
Deszkára teszem és laza mozdulatokkal még dagasztom egy kicsit.
Sütőedénybe teszem.
Ezzel elkezdődik a hosszú kelesztési idő. 20-22 fokos melegben legalább 3-4 óra szükséges.
Ha hűvösebb a konyha, akkor a kelesztési idő megemelkedik.
Olvastam róla, hogy nem kell attól félni, hogy túl kel, mert a kovászos kenyér nem tud túlkelni. Viszont minél tovább áll, annál savanykásabb ízt érünk el végeredményként.
Felfűtöm a sütőt, 230 fokosra és a sütés végéig így hagyom. Gáztűzhelyben sütve, szinte a maximumra állítva.
 Bevágom a tészta oldalát és beborítom egy szintén sütőpapírral bélelt edénnyel. Lehet a sütőedényünk, jénai, cserépedény, egyszerű tál, lábas. Lényeg, hogy legyen teteje!
Beteszem a forró sütőbe a sütőedényt és sütöm 40 percig, majd leveszem a tetőt és tovább sütöm jó erős arany barnára.
Mikor kiveszem a sütőből, rácsra teszem, kicsit lespriccelem vízzel.
Sütés után, nagyon kemény a kenyérhéj, de nem kell megijedni, mert lassan átalakul a kihűlési folyamatban. Egy óra múlva, gyönyörű cserepes, ropogós, és lágy kenyeret kapunk.

Megjegyzésem:

 A dagasztás után már nem szabad lisztnek érnie, mert csak akkor lesz szép sima, fényes a kenyér teteje.
Az a tapasztalatom, jó erősen meg kell sütni, akkor lesz cserepes a kenyerünk.

Ha nem akarsz érett kovásszal sütni, akkor el lehet készíteni 10-12 órás kovásszal is!

A 10- 12 órás kovász receptje.
1,5 dl langyos víz
15 dkg BL80 liszt
1 dkg élesztő

::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Kozák sapka.



8 tojás sárgáját
 40dkg porcukorral
8 evőkanál forró vízzel kikavarjuk.
Hozzáadunk
25 dkg lisztet
1 csomag sütőport
1 evőkanál kakaót
 ezeket jól összedolgozzuk
és végül a 8 tojás felvert habját.
Kettő lapot sütünk és ha kisült, azonnal szaggatjuk, közepes méretű pogácsa szaggatóval.

Krém:
3 dl tejet
 3 evőkanál lisztet sűrűre főzünk
 és ha kihűlt hozzáadunk
15dkg vajat
 15 dkg porcukor
 2 vanilliás cukor
 és 2 kanál rumot.
A pogácsákat bőven megkenjük és összenyomjuk, úgy, hogy a krém kicsit kilógjon a tészta közül.
 Megforgatjuk kókuszreszelékbe és pici krémet a tetejére is kenünk, amit szintén megmártunk a kókuszban.
 Lehet úgy is, hogy a tetejére csokit kenünk.
Mutatós és nagyon finom süti.

///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

Korpás- petrezselymes kenyér.



510 ml víz (lehet, hogy tenni kell még bele kevéske vizet, a korpa miatt)
5 kávéskanál só (csapósan)
1 evőkanál porcukor
1 evőkanál olaj
1000 gr BL55 liszt
4 evőkanál korpa
2 evőkanál apró  petrezselyem zöld, lehet kevés zellerzöld is. (jó a szárított is)
30 gr élesztő
+ a kovász

Kovász készítése, sütés előtt 1-2 nappal.

Kovász:
200 ml víz
1 evőkanál olaj
200 gr  BL 80 liszt (lehet BL55-is.) 
15 g élesztő


 Beteszek minden hozzávalót a gépbe. Dagasztási idő legalább 10 perc. Fényes nem ragadós tészta, könnyen formázható, inkább kemény rugalmas tésztának kell lennie. A dagasztás után liszt nem érheti. (ez nagyon lényeges)

Kiteszem deszkára (nem lisztezett) és átgyúrom párszor, majd szakajtóba teszem és kelesztem 30 percig.

Ismét kiborítom a szakajtóból (nem lisztezett), átgyúrom, és visszateszem a szakajtóba.

Duplájára kelesztem, ez 40-45 perc, attól függ milyen meleg helyen van.

Kiborítom a deszkára és megkerekítem cipónak és bele teszem az edénybe. Az edénybe alól felül sütőpapír van. A sütőpapír alá vizet spriccelek. Az edényben még kelnie kell 30 percig.

Mintázom és pengével bevágom.

Beborítom és 230 fokos forró sütőbe  teszem. Sütöm 40 percig, majd leveszem a tetőt és a szép piros szín eléréséig tovább sütöm. Erős arany barnára kell sütni, mert különben nem fog cserepesedni!!!!A sütőből mikor kiveszem, lespriccelem vízzel.

Nagyon finom ropogós, cserepes de lágy belsejű kenyerünk lesz.



=================================================================================


================================================================================

Meggyes kalács meggylével főzött pudinggal.




2 dl langyos tej
3 evőkanál cukor
1 tk só
50 g puha vaj
2 tojás sárga
100 g joghurt
600 g liszt
20g élesztő
+ 1 tojás a kenéshez

1 vaníliás puding
3 dl meggylé
4 kanál cukor

50dkg meggy
3kanál cukor
1-2 kanál búzadara

Közepes keményre megdagasztjuk a kalácsot és kelni hagyjuk
Addig kimagozzuk a meggyet, és a pudingot megfőzzük a meggylével és a cukorral.

Ha megkelt a tészta, kinyújtjuk 1/2 centi vékonyra és 8cm csíkokra vágjuk.
A csíkok közepére kenjük a meggyleves pudingot és arra rakjuk a lecsepegtetett meggyet, amit cukorba és búzadarába forgattunk meg.  A két szélét összecsipkedjük és a csipkedéssel felfele belerakjuk körbe-körbe a formába.
Tetejét megkenjük tojással és 10 percig kelesztjük. Forró 180 fokos sütőben szép pirosra sütjük.  Sütés vége előtt megkenjük tej, cukor és pici vaj langyos keverékével.

===============================================================================

Pudingos csiga.



450 g liszt
70 g porcukor
60 g Ráma
1 tasak vanillincukor
2 tojássárga
csípet só
Pici citromlé
200 ml langyos tej
30g élesztő

Pudinghoz:
500ml tej
2 tasak főzős vaníliaízű puding
250g túró

Díszítéshez:
100g aszalt de áztatott áfonya
100g sótlan mogyoró
Én tettem még bele 2 szem friss, apró kockára vágott szilvát
Kevéske áztatott aszalt körtét.

Ízlés szerint, bármilyen gyümölcsöt lehet bele tenni.

Először a pudingot kell megfőzni és még melegen belekavarni a túrót.
Miközben a massza hűl, többször keverjük meg.

Keverőtálba tesszük a tészta hozzávalóit, és sima tésztává dagasztjuk
Meleg helyen kelni hagyjuk.

A megkelt tésztát 5mm vastag lappá nyújtjuk. A pudingot ráterítjük a tésztára és megszórjuk a gyümölcs darabokkal.
A tésztát lentről kezdve feltekerjük.
A roládot 20 szeletre vágjuk, és tepsibe fektetjük.
25 perig kelesztjük. Előmelegítette sütőbe, középső rácsra tesszük, és szép pirosra sütjük.

Gáz: 3-4 fokozat
Légkeveréses 160 fok
Alsó és felső sütésnél 180 fok
Sütési idő kb. 35 perc.

((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((

Ünnepi zsemlék.



300 ml víz
 50 ml tej
3 evőkanál olaj
1 evőkanál ecet (20%)
3 kávéskanál só
1 evőkanál porcukor
80 dkg BL 55 liszt
2 dkg élesztő
+ a kovász

Kovász készítése, sütés előtt 1-2 nappal.

Kovász:
140 ml víz
15 BL 55 liszt
1 evőkanál olaj
½  kávéskanál só
2 dkg élesztő

_________________________________________________________________________________

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...