2013. október 16., szerda

Egyedül a természetben, mert erre vágytam.



Csend, béke és mérhetetlen nyugalom. Nézzétek-e festői tájat, hát nem csodás? 
Ismét mondom, egyedül vagyok az őszi színekkel megfestett tájjal és a gomolygó habos felhőkkel!
Felettem három kíváncsi egerészölyv a bokorból riadtan felszálló fácán, pedig próbáltam a lehető legcsendesebben járni. 
Ember erre ritkán jár, esetleg egy-egy hatalmas gép, ami felhasítja a ma már ritkán hallott csendet. Minden évben tavasszal és ősszel végig megyek ezen a hosszú 4- 5 kilométer hosszú úton. Lassan kerekezek, szinte halhatatlan vagyok és mégis megzavarom az itt élőket. Megállok, letámasztom a biciklimet és hallgatom a csendet.
Az igazi csendet, ahol nincs autózaj, rohanás, fűnyírás. A mellettem levő bokor ágán parányi pici madár fújja a nótáját, de ebben a nótában van egy hívogatás is ami a párjának szól. Gyere gyorsan érdekes látnivaló van! Már ketten vannak és egyre közelebb jönnek hozzám. 
Mozdulatlan vagyok és annyira szeretném ha még közelebb jönnének. És jöttek. Már szinte kettő méter a távolság közöttünk. Picurka fejüket jobbra balra fordítgatták és éles hangon társalogtak. Vajon mit mondhattak egymásnak?
Pár pillanat múlva odébb álltak.
Naphosszat tudtam volna mozdulatlanul állni mert annyira édesek voltak.
Folytatom utam..............majd legközelebb arról is írok!

30 dkg fehér liszt, 40 dkg tönkölybúza-liszt, 50 dkg rozs liszt.

Bentről nézve is csodás az ősz!

Körbe repedt cipócska.

Formakenyér, őzgerincformában.









Annyiban tértem el a recepttől, hogy tettem a tésztába 4 kanál olvasztott vajat.

510 ml víz (ez lehet kicsivel kevesebb vagy több, függ a liszt milyenségétől!)
7 kávéskanál só (csapósan)
1 evőkanál porcukor
1000 gr BL55 liszt
2 evőkanál olaj, vagy: ( olvasztott vaj, vagy margarin)
 + élesztős előtészta

Az élesztős előtésztát sütés előtti napon kell elkészíteni!.
Az előtészta hozzávalóit  bele kell tenni egy tálba és fakanállal mint a galuskatésztát, 3-4 perc alatt simára keverni.  
Beborítani, letakarni.
Előtészta
250 ml víz
250 gr BL 55 liszt
40 g élesztő

Beteszek minden hozzávalót a gépbe. Dagasztási idő legalább 10 perc. Fényes nem ragadós tészta, könnyen formázható, inkább kemény rugalmas tésztának kell lennie A dagasztás után liszt nem érheti. (ez nagyon lényeges)

Kiteszem deszkára (nem lisztezett) és átgyúrom párszor, majd szakajtóba teszem és kelesztem 30 percig.

Ismét kiborítom a szakajtóból (nem lisztezett), átgyúrom, és visszateszem a szakajtóba.

Duplájára kel, ez 40-45 perc, attól függ milyen meleg helyen van.

Kiborítom a deszkára és megkerekítem cipónak és teszem az edénybe. Az edénybe alól felül sütőpapír van. A sütőpapír alá vizet spriccelek és  még kelnie kell 30 percig.

Mintázom és pengével bevágom.

Beborítom és 230 fokos forró sütőbe mehet .Sütöm 40 percig, majd tető nélkül a szép piros szín eléréséig tovább sütöm. Erős arany barnára kell sütni, mert különben nem fog cserepesedni!!!!A sütőből mikor kiveszem lespriccelem vízzel.

Nagyon finom ropogós, cserepes de lágy belsejű kenyerünk lesz.


Ha így készíted, tuti szép és finom kenyered lesz!

2013. október 10., csütörtök

Birsalma-alma és alma sajt.

Ma birsalma-alma és alma sajtot készítettem. 
Összedaraboltam a a gyümölcsöt ,birsalma és alma felesen, héjasan, majd  beleraktam egy edénybe, ami befér a gázsütőbe. Öntöttem alá fél pohár vizet. 
 Közepes lángon sütöttem négy órán keresztül, néha megkavartam és kiengedtem a gőzt a sütőből.
A másik verzió pedig az alma sajt. Nagyon finom Jonatán szerű almánk van, ami kicsit férges, de felhasználható. 
Összedaraboltam héjával együtt és edényben pároltam. Mikor megpuhult, tettem bele cukrot (1 kg almához 50 dkg cukor)+ 3-4 kanál darabos diót.
A cukorral együtt még 40 percig főztem, majd formába raktam. 
Holnap kiborítom a formából és rácsra téve szikkasztom. 
Majd beszámolok a végeredményről is.




 A sütőben nem sült le az aljára az edénynek. Picit körbe de az nem vészes. Nem szokás a mosatlant megmutatni de sokan félnek a sütőben való készítéstől, mert azt gondolják le ég nagyon.


Hát itt a bizonyíték! 


És itt az alma sajt, szép piros.

                                                                Ez mind alma sajt.
                                                          A mai munkám gyümölcse!


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...