2017. március 4., szombat

Mikor mehet a sütőbe a kenyér?




 Most én ezt próbáltam ki: az utólsó átgyúráskor sütőedénybe tettem a tésztát, majd a megmaradt kovászomat most etettem meg, 6 kanál víz,6 kanál liszt és egymás mellé tettem őket. Izgalommal vártam mi történik, hiszen arra számítottam, hogy mikorra tele lesz a kovásszal az üveg, akkorra a kenyér is meg kel. Így is történt, pont ennyi idő ( bő három óra) kellett a keléshez amennyi a kovász teljes emelekédéséhez kellett.
 Bevágtam pengével a tésztát és jénaiban beborítva 230 fokra előmelegített sütőbe tettem. Az anya kovászom, rozs és BL 55 lisztből készült. 
Este megcsináltam az előtésztát, 
1 jó nagy kanál kovász,
 6 kanál liszt,
 6 kanál víz, 
majd reggel hozzá adtam, 
30 dkg BL55 és 20 dkg graham és 1 kanál rozs lisztet.
 Háromszor 20 percenként átgyúrtam és jénaiba tettem.
 Bő három óra alatt szép magasra emelkedett a kovász is úgyszintén. 
Jó, hogy kipróbáltam, máskor is így csinálom!



Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...