2013. szeptember 13., péntek

Kenyér nászajándékba. 4 kg 5 dkg.

A kenyér és só az élet örökkévalóságának és folytonosságának szimbólumai. 
Aki kenyeret és sót ajándékoz valakinek, az óvni akarja a másik embert a szerencsétlenségtől és a gonosz betegségektől. 
Erre gondolván ma kenyeret sütöttem nászajándékba.
 Ez a szép kovász volt a kenyérsütés kezdete. Nagyon jól dolgozott, gyönyörű óriás kenyér sült vele, 4 kg 5 dkg. Hozom sorban a fotókat, lehet, hogy kicsit megsokalljátok de nem tudok kihagyni belőle egyet sem, mert annyira szépek!
Gyönyörűen dolgozott ez a szép kovász, amit tegnap este készítettem el.


A tészta mennyisége miatt, nem fért el a dagasztóba, így először kézzel állítottam össze majd négyfelé vágtam és egyenként dagasztattam a géppel.


A négy darab tésztát ismét kézzel dagasztottam tovább, amíg szépen össze állt tálba raktam, keleszteni.
40 perc után agyon szépen tele lett a tál.


Kelesztés után kiborítottam,
alig fért el a deszkán, tele hólyagokkal.
 Gyengéden átgyúrtam, 
megformáztam és a sütő tálba tettem.


Mintáztam és ismét hagytam 15 percig kelni, majd beborítottam és 230 fokos sütőbe tettem.
Sütési idő: 1 óra 45 perc.




Izgultam nagyon mert attól féltem, hogy nem fér el a tálban és elmosódik a minta. 


Sikerül, elfért az edénybe!
hát nem csodás?














Készítettem egy kicsi kenyeret is  és a közepébe tettem egy sótartót, így sütöttem meg.


Nagyon cuki lett és már só is van benne.


Ez a nagy kenyér dupla adagból készült, sőt még egy kicsit emeltem a liszt és víz mennyiségen is.

A jó kenyér

Beteszek minden hozzávalót a gépbe. Dagasztási idő legalább 10 perc. Fényes nem ragadós tészta, könnyen formázható, inkább kemény rugalmas tésztának kell lennie A dagasztás után liszt nem érheti. (ez nagyon lényeges)

Kiteszem deszkára (nem lisztezett) és átgyúrom párszor, majd szakajtóba teszem és kelesztem 30 percig.

Ismét kiborítom a szakajtóból (nem lisztezett), átgyúrom, és visszateszem a szakajtóba.

Duplájára kel, ez 40-45 perc, attól függ milyen meleg helyen van.

Kiborítom a deszkára és megkerekítem cipónak és teszem az edénybe. Az edénybe alól felül sütőpapír van. A sütőpapír alá vizet spriccelekés  még kelnie kell 30 percig.

Mintázom és pengével bevágom.

Beborítom és 230 fokos forró sütőbe mehet .Sütöm 40 percig, majd tető nélkül a szép piros szín eléréséig tovább sütöm. Erős arany barnára kell sütni, mert különben nem fog cserepesedni!!!!A sütőből mikor kiveszem lespriccelem vízzel.

Nagyon finom ropogós, cserepes de lágy belsejű kenyerünk lesz.

510 ml víz (ez lehet kicsivel kevesebb vagy több, függ a liszt milyenségétől!)
7 kávéskanál só (csapósan)
1 evőkanál porcukor
1000 gr BL55 liszt
2 evőkanál olaj, vagy: ( olvasztott vaj, vagy margarin)
 + a kovász

Kovász készítése, sütés előtt 1-2 nappal.

Kovász:
250 ml víz
250 gr BL 55 liszt
40 g élesztő
1 evőkanál olaj
Ha így készíted, tuti szép és finom kenyered lesz!

6 megjegyzés:

HajniZoli írta...

És én még azt mondom, hogy az én kenyerem a 2 kg 15 dekájával óriási:-) ez igen! 4 kiló!
Le a kalappal, annyira szép!

Atkáriné Terike írta...

Köszönöm szépen Hajni!
Gyönyörű látvány, maga a csoda!

Unknown írta...

Terike! Újra és újra visszatérek a kenyérkéidhez! Egyszerűen nem tudok betelni a szépségükkel, gyönyörűek! Gratulálok Neked! Az ifjú párnak pedig sok boldogságot kívánok, ezzel a kenyérrel és a sóval nem is lehet másképp! <3

Atkáriné Terike írta...

Köszönöm szépen Éva! Nagyon örülök, hogy nem csak nekem okoznak örömet a kenyereim, hanem másoknak is!
Az ifjú pár nevében is, köszönöm!

Kiss Gyuláné Litvay Ilona írta...

Terike én is a rajongóid közé tartozom,próbálkozom sorban a csodáiddal.
A tutijó, és a kovászolt már nagyon jó lett.Most pengézni tanulgatok.
Vaslábasban, és jénaiban próbáltam, szép lett és finom.
köszi

Atkáriné Terike írta...

Kedves Ilcsi!
Nagyon örülök, hogy tetszik amit csinálok és annak még jobban örülök, hogy Te is sütögetsz.
A pengézésről van videóm is lehet hogy már láttad?
Vaslábasban biztos nagyon szép kenyeret lehet sütni, nekem még nincs de tervezgetem. Jó sütögetést kívánok! Terike

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...