50,28.km bringázás.

 

Nagymágocs- Orosháza-Csorvás-Kondoros. 50,28 km.Egy kicsit meleg volt de jól bírtam

Ma reggel 30 km.🚴‍♀️

A falunkat Nagymágocsot bicajoztam kőrbe.

Annyira jó volt látni a hatalmas tábla haragos zöld öntözött csemegekukoricát.

Pont most virágzik a címere, csodálatos illattal.

Sok madárral találkoztam, egy mezei nyúl éppen az út szélén legelt és nem futott el. Kb. 2 méter volt közöttünk.

Őzikékkel is talàlkoztam de ők mikor megpillantottak azonnal elfutottak.!

Most próbáltam ki a biciklis sisakomat amit máris megszerettem.

A nagy melegek után jól esett a hűvös illatos hajnal!

Úton az új bringámmal!

 

Jégbe zárva.

Tegnap ónos eső esett, vastagon borítja a növényeket is a jég-páncél.

 

Barack és búza.

Kapálási szünetben.

Kapálási szünetben fotóztam kicsit! 

Rengeteg a vadvirág, csodálatos a természet! 

Sok lepke, darázs, méhecske és bogár, keresi a virágport.

Teljesen belefeledkeztem a fotózásba, no de irány vissza kapálni!

Zöld mezőnek éke vagy,

Napsugara simogat,

Néked dong a méhecske

Téged szeret a lepke.

http://www.poet.hu/vers/160267

Megmenekült a macska szájából!

Ma reggel hatalmas madár-kiabálásra figyeltünk fel! Cirmó cicánk egy madárral a szájában jött lefele a nagy diófáról. Férjem megkérte Cirmót, hogy engedje el a madarat és láss csodát el tudta venni a szájából..
Újra született ez a kis Harkály, nem lett semmi baja. Annyira megijedt szegény, hogy még a tenyeremben is nagyon soká nyugodott meg. 
Óriási hanggal rikoltozott, majd lassan csendesebb hangokat adva elcsitult. Egy gyümölcsös ládába tettem, hogy megfigyeljem de szerencsére nagyon vidám és mozgékony volt, semmi jele a mozgásképtelenségnek. Átnéztem a testét, sehol nem vérzett.
Semmi baj, mehet ki a természetbe!
Cicákat becsukni, elő a nagy létrát! Felraktam a diófára jó magasra és, hopp, már el is repült. Tudtam követni a tekintetemmel, a kert másik végében egy körte fára repült át.
Semmi bizonytalanság, szépen repült, remélem éli tovább a madárka életét!
Ügyes a mi Cirmókánk, (bár ha nem vesszük észre, biztos ösztönei szerint cselekedett volna) nem szorította meg a kis madarat és így megmentettük az életét!

Kora reggeli kapálás.

Hajnali 4:50 perc
Korán kelünk, mert megyünk kukoricát kapálni.
Korán a hűvössel könnyebben megy a kapálás is! Megetetjük állatainkat és máris biciklire pattanunk.
Az elemózsiás szatyorba is tettem egy keveset, hiszen én nem reggeliztem. Jó hangulatban indulunk,  még a kapálásnak is megvannak a maga szépségei!
Tanyatelekre megyünk hosszú bejárón, lenyírt füves terepen nagyon nehéz hajtani a biciklit, megfogja a dús növényzet a bicikli kerekeket.
Nyíl egyenes bejáró, gyönyörűen lenyírt fű, jobb oldalon elvirágzott repce föld tele sok-sok pipaccsal és szarkalábbal. Bal oldalon kukoricaföld ahol szívesen rohangálnak a mezei nyuszik!
Éppen megpillantok egy két hátsó lábára ülő nyuszit aki döbbenten figyel.
Kik ezek a korai látogatók, gondolja magában. Még jobban kiegyenesedik, füleit előre-hátra illegeti hangfoszlányokat keresve.
Egyszer csak uccu neki el kezd rohanni de megtorpan, ismét magasra emelkedik és figyel nagyon.
Nagyon mókás volt, mert látszott rajta, hogy nagyon kíváncsi!
Őrült irammal gyorsan elszalad.
Közeledve az udvarhoz kettő pici nyuszi cikázva rohan át az udvaron.
Az istálló ajtó sarkig nyitva áll ahová télen nyáron bejárnak nyuszik, őzek, hiszen terített asztal várja a környék vendégeit!
A nagy tanya udvart férjem kaszálja és a szénát az istállóba raktározza az állatoknak, ahová nagy örömmel térnek be a vadak.
Télen még vackot is találunk a nagy hidegben biztos menedék a széna illatú istálló!
Elő a kapával! Harmat cseppek csillognak a haragos zöld kukorica levelén, amit biztos jól elraktároz a növény.
Férjem toli-kapázza a sor közöket én kapálom a sorokat.
Az első kapahúzáskor mindig Apukám jut eszembe, aki megtanította nekem, hogyan kell kapálni.
Két oldalt megkapálod, majd ha már nincs egy szál gaz sem, akkor jól felhúzod a földet a kukorica tövére!
A támasztó gyökerek így jól megerősödnek és a nagy vihart, szelet is jól átvészeli, nem dőlnek ki.
Kapálás közben többször fülembe cseng apa hangja.
Az istálló és a tanya közötti villanyvezetéken fecskék csicseregnek, ők is meglepetéssel nyugtázzák, hogy most nem egyedül vannak!
Körbe repülnek minket, nagy ribilliót csapva.
A mellettünk levő rengő búzatábla fölé mélyrepülésben szállnak, rovarokat keresve.
Elég lassan haladok a kapálással, sok benne a vízi muhar, de persze ha a fecskéket lesem, akkor nem is lehet nagyon haladni!
Se-baj, majd kész lesz.
Erősen kisütött a nap, pacsirták énekét lehet hallani a magasból.
Kapálni, kapálni, mondogatom magamnak.
Lassan megéhezek, előveszem az elemózsiát, hogy friss erővel induljak vissza a sorok közé.
Egyedül maradtam, férjemnek el kellett menni.
Közeledek a szélső sorokhoz ami azt jelenti, hogy karnyújtásnyira vagyok a derékig érő a szélben tengerként hullámzó búza- kalászokhoz. Azonnal eldöntöttem a kapálás befejezése után fotózok és szedek egy szép csokrot. Búzakalász, pipacs és szarkaláb.
Alig várom már, hogy az utolsó kapa ütés is megtörténjen!
Kicsit fáradtak már karjaim de szaporán ütögetem a gazokat, hiszen ha kész vagyok, azután következik az igazi kikapcsolódás! Felakasztom a kapát a nagy diófa ágára, kezet mosok, fényképezőgépet fogok és megyek a búzatengerhez.
Megállok, éppen jön egy jó nagy szél ami megindítja a kalászok táncát.
Sokáig állok, nem tudok betelni a látvánnyal. Mikor elcsendesedik a szél lelassul a tánc és a szélcsendben mozdulatlanok a kalászok.
Gyönyörű látvány!
Nagyon nehéz megfogalmazni azt amit látok és érzek.
Szedek egy jó nagy csokrot, gyönyörködök benne, mennyire szép!
Vissza megyek a biciklimhez, lassan elindulok, kezemben a pompás csokorral.
A harmattól és a poros földtől igen fekete kezem lábam de csokrom büszkén tartva elindulok hazafele.
Pár óra leforgása alatt mennyi szép és jó dolog történhet velünk, ha mi magunk is így akarjuk!
Hallottam pacsirta éneket, láttam a kora reggeli harmatcseppes kukorica levelét, nyuszi futkosást , fecskék cikázását, , láttam búza tengert a futó szélben és még ,,,,, kapáltam is!

Az utakat sokáig nem érti meg az ember.

“Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.
Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.” (Márai Sándor: Ég és Föld – Az utak)

Illatok, szagok.

Induláskor az utcán friss kávéillat lengedez.

 Kora reggel kicsit hűvös van, volt pár csepp eső is. Tiszta harapnivaló a levegő.

 Nemrég még a bodza ,hárs és az olajfa virága ontotta illatát.

A falu határában az ér hídján áthaladva iszonyatos erős Bürök-illat terjeng, nem is tudom illat-e vagy szag?

Az erdő mellett haladok és számomra a hajnali esőtől picit dohos de nem büdös avar és föld szagot érzek.

Haladok tovább és látom learatták az árpát. Sokáig nem volt eső és gyönyörű aranysárga a szalma és a tarló.

Szalma és gabona édeskés finom illatát érzem. Magamba szívom, hiszen ezt az illatot csak aratás után lehet érezni.

Szarvasmarha telephez közeledek, ismét különleges szag terjeng. Biztos sokan soha nem éreztek még ilyen szagot ez a siló erjedt érett szaga.

 Annyira tömény, hogy szinte le kell lassítani a lélegzetem.

Nagyon érdekes, mert a durva orrfacsaró szag is szinte jólesik.

Tovább haladva megpillantom, hogy hatalmas gépek aratják a borsót.

Zölden virít a hatalma borsótábla, majd ott ahol a nagy gépek elhaladtak, letarolt borsószár és a föld nagyon nedves felszíne látható.A nagy gépek időközönként a lecsépelt borsó szár maradványait köpik ki nagy kupacokban. Különleges illat az édes zöld és a föl illata összekeveredve.Mindenképp illat (nekem biztos) nagyon szeretem!

Nagy trágyarakás mellett haladok, áll a trágya lé. Hosszú lábú vízimadár száll fölém és nagy rikoltozással többször körbe-körbe jár.

Közel van hozzám, nézzük egymást. A teste nem nagy, hosszú lábait hátrafelé nyújtva köröz még párat.

Trágyaszag. Erős, tömény és mégis szeretem.

Érett trágya mely életre kelti a kizsigerelt földeket.

Hatalmas haragos zöld lucernatáblához érek, mely kicsit lilás árnyalatban úszik.

Virágzik a lucerna.

Mámorító illat, semmihez nem hasonlítható. Gyermekkoromban apukám hívta fel figyelmem erre az illatra és azóta minden tavasszal keresem a pici lila virágok illatát.

Kicsit megállok,szinte bódultan szippantom az illatot és apura gondolok.

De jó, hogy erre jártam és ezt a mennyei illatot sok idő elteltével, ismét érezhettem!

Forgalmasabb útra térek, és máris megcsap az autó kipufogószaga, amiben biztos vagyok, hogy szag!

Lassan végéhez érek kirándulásomnak, és arra gondolok,nekem, nekünk falusiaknak milyen jó, hogy a legfinomabb illatokat és a legdurvább szagokat is érezhetjük! A városi emberek közül sokan nem is tudják milyen egy kirándulás a természetben! Soha nem éreznek érett trágyaszagot, nem éreznek halványlila lucernavirág illatot és sorolhatnám, miről maradnak még le! 

Arra buzdítom a városiakat, hogy ne csak tengerpartra, hegyekbe menjenek.

Jöjjenek az alföldre és kerekezzenek egy jó nagyot a határban és érezzék azt amit mi itt falun nagyra értékelünk!

Gyűjtögetés!

Nekem pózoltak.

Kukoricáztunk.

Rábára fel és indulás kukoricát törni.

Hihetetlen, hogy szeptemberben kukoricatöréskor 30 fok van. . Ahogy a fotókon megmutatom, nem egy leány álom ez a munka, de azért jó volt mert együtt voltunk a szabadban.

A ruhámból pedig  valahogy kiszedegetem ezt a tapadós és  szúrós növényt. Ezzel a gazzal birkóztam legtöbbet!

Holnap reggel ismét Rábára fel!