Kora reggeli kapálás.

Hajnali 4:50 perc
Korán kelünk, mert megyünk kukoricát kapálni.
Korán a hűvössel könnyebben megy a kapálás is! Megetetjük állatainkat és máris biciklire pattanunk.
Az elemózsiás szatyorba is tettem egy keveset, hiszen én nem reggeliztem. Jó hangulatban indulunk,  még a kapálásnak is megvannak a maga szépségei!
Tanyatelekre megyünk hosszú bejárón, lenyírt füves terepen nagyon nehéz hajtani a biciklit, megfogja a dús növényzet a bicikli kerekeket.
Nyíl egyenes bejáró, gyönyörűen lenyírt fű, jobb oldalon elvirágzott repce föld tele sok-sok pipaccsal és szarkalábbal. Bal oldalon kukoricaföld ahol szívesen rohangálnak a mezei nyuszik!
Éppen megpillantok egy két hátsó lábára ülő nyuszit aki döbbenten figyel.
Kik ezek a korai látogatók, gondolja magában. Még jobban kiegyenesedik, füleit előre-hátra illegeti hangfoszlányokat keresve.
Egyszer csak uccu neki el kezd rohanni de megtorpan, ismét magasra emelkedik és figyel nagyon.
Nagyon mókás volt, mert látszott rajta, hogy nagyon kíváncsi!
Őrült irammal gyorsan elszalad.
Közeledve az udvarhoz kettő pici nyuszi cikázva rohan át az udvaron.
Az istálló ajtó sarkig nyitva áll ahová télen nyáron bejárnak nyuszik, őzek, hiszen terített asztal várja a környék vendégeit!
A nagy tanya udvart férjem kaszálja és a szénát az istállóba raktározza az állatoknak, ahová nagy örömmel térnek be a vadak.
Télen még vackot is találunk a nagy hidegben biztos menedék a széna illatú istálló!
Elő a kapával! Harmat cseppek csillognak a haragos zöld kukorica levelén, amit biztos jól elraktároz a növény.
Férjem toli-kapázza a sor közöket én kapálom a sorokat.
Az első kapahúzáskor mindig Apukám jut eszembe, aki megtanította nekem, hogyan kell kapálni.
Két oldalt megkapálod, majd ha már nincs egy szál gaz sem, akkor jól felhúzod a földet a kukorica tövére!
A támasztó gyökerek így jól megerősödnek és a nagy vihart, szelet is jól átvészeli, nem dőlnek ki.
Kapálás közben többször fülembe cseng apa hangja.
Az istálló és a tanya közötti villanyvezetéken fecskék csicseregnek, ők is meglepetéssel nyugtázzák, hogy most nem egyedül vannak!
Körbe repülnek minket, nagy ribilliót csapva.
A mellettünk levő rengő búzatábla fölé mélyrepülésben szállnak, rovarokat keresve.
Elég lassan haladok a kapálással, sok benne a vízi muhar, de persze ha a fecskéket lesem, akkor nem is lehet nagyon haladni!
Se-baj, majd kész lesz.
Erősen kisütött a nap, pacsirták énekét lehet hallani a magasból.
Kapálni, kapálni, mondogatom magamnak.
Lassan megéhezek, előveszem az elemózsiát, hogy friss erővel induljak vissza a sorok közé.
Egyedül maradtam, férjemnek el kellett menni.
Közeledek a szélső sorokhoz ami azt jelenti, hogy karnyújtásnyira vagyok a derékig érő a szélben tengerként hullámzó búza- kalászokhoz. Azonnal eldöntöttem a kapálás befejezése után fotózok és szedek egy szép csokrot. Búzakalász, pipacs és szarkaláb.
Alig várom már, hogy az utolsó kapa ütés is megtörténjen!
Kicsit fáradtak már karjaim de szaporán ütögetem a gazokat, hiszen ha kész vagyok, azután következik az igazi kikapcsolódás! Felakasztom a kapát a nagy diófa ágára, kezet mosok, fényképezőgépet fogok és megyek a búzatengerhez.
Megállok, éppen jön egy jó nagy szél ami megindítja a kalászok táncát.
Sokáig állok, nem tudok betelni a látvánnyal. Mikor elcsendesedik a szél lelassul a tánc és a szélcsendben mozdulatlanok a kalászok.
Gyönyörű látvány!
Nagyon nehéz megfogalmazni azt amit látok és érzek.
Szedek egy jó nagy csokrot, gyönyörködök benne, mennyire szép!
Vissza megyek a biciklimhez, lassan elindulok, kezemben a pompás csokorral.
A harmattól és a poros földtől igen fekete kezem lábam de csokrom büszkén tartva elindulok hazafele.
Pár óra leforgása alatt mennyi szép és jó dolog történhet velünk, ha mi magunk is így akarjuk!
Hallottam pacsirta éneket, láttam a kora reggeli harmatcseppes kukorica levelét, nyuszi futkosást , fecskék cikázását, , láttam búza tengert a futó szélben és még ,,,,, kapáltam is!