2017. január 25., szerda
Zsemle kicsit díszesebben!
Szánter blogja.: Zsemle kicsit díszesebben!: Valahol az internetem láttam ezt a kreatív formázást, nagyon megtetszett és kicsit másképp elkészítettem. A középső részbe fűszerv...
Pimpi beteg.
Fagyos reggelen szédelegve jött elém, nem tudott állni a lábán, eldőlt és nem evett.
Nem tudom mi lett a baja de egy biztos, majdnem megfagyott.
A lábai nagyon hidegek voltak, szinte teljes kihülés. Azonnal be a fürdőszobába, meleg takaróba csomagoltam. Jó fél óra után kezdett mocorogni. Készítettem neki egy dobozkát amiben lakik és azóta bent van a lakásban, hiszen nagyon hideg van kint és ő lábadozik.
Három napig csak vizet ivott és nem evett semmit.
Vizet is úgy ivott ha elé tartottam az ivóedényét. A negyedik nap a vizes edény helyett a gabona magokkal teli edényt tettem elé és bele dugtam a csőrét, gondoltam így talán enni fog. És lássatok csodát! Őrűlt módon kezdett enni, nagy boldogságomra.
Ekkor jöttem rá, hogy szegénykém alig lát, azért nem evett eddig, mert nem találta a magokat.
Ma már jó erőben van, tud állni is és a magokat már ki kaparja a tálból .
Búza, napraforgó, kukorica, borsó, sok finomság.
Nagyon örülök, hogy nem pusztult el.
Gondoskodásra szorul, nem dobhatjuk ki.
Mai gyönyörűség.
Előtészta készítése, sütés előtt 1-2 nappal
250 ml víz
250 gr Bl 55 liszt
20 g élesztő
Másnap reggel a öszeállítjuk a tésztát.
Előtészta +
520 ml víz (lehet kicsivel kevesebb, vagy több, a liszt minőségétől függően)
800 g BL55 liszt
200 g teljes kiőrlésű búza lisz
5 kávéskanál só (csapósan)
Elkészítés
Minden hozzávalót beteszek a kenyérdagasztó gépbe, s legalább 10 percig dagasztom. A jó tészta fényes, könnyen formázható, inkább kemény, mint puha, de rugalmas.
Kiteszem nem lisztezett deszkára a tésztát, átgyúrom párszor, majd sütőpapírral bélelt szakajtóba teszem, és kelesztem 30 percig.
Ismét kiborítom a nem lisztezett szakajtóból, átgyúrom, majd visszateszem a szakajtóba.
Duplájára kelesztem, ez 40-45 percet vesz igénybe, attól függően, hogy mennyire meleg helyen kel a tészta.
Kelesztés után kiborítom a deszkára, megkerekítem cipónak, és beleteszem az edénybe. Az edény aljára és a tészta tetejére sütőpapírt teszek, alá vizet spriccelek. Az edényben még kel a tészta 30 percig, ezután mintázom, és pengével bevágom.
2017. január 24., kedd
2017. január 20., péntek
Cserepes szépség.
Ez a szépség tepsre borítva , villanysütőben sült.
. A sütőbe teszek be egy kicsi edénybe vizet párologtatni. 230 fokos forró előmelegített sütőbe teszem a tésztát és a vizet 25 percig hagyom a sütőben. Egy óra alatt sül meg. Én se előtte se utána nem vizezem le a kenyeret.
2017. január 16., hétfő
Kürtőskalács, kukorica szárra csavarva.
Kukorica töréskor jött az ötlet,hogy sütök kürtős kalácsot.
Nincs kalács sütő hengerem,de a kukorica szár adott volt. Nosza belevágtam. Tíz centis szárakat vágtam és jól megmostam.
Nagyon izgultam, mert féltem,hogy rátapad a szárra a tészta. Ellenkezőleg történt mert gyönyörűen kilehetett csúsztatni a tésztából.
Régen kaptam ezt a receptet amit eddig nem sütöttem meg.
Szerintem nagyon jól sikerült és finom is.
Nagyon örülök és várom haza a családom mert ők az igazi kritikusok, kalács témában!
3dl tej
80-85 dkg liszt
3 evőkanál kristálycukor
1 kávéskanál só
2 tojás
2 tojássárgája
8 dkg margarin
4 dkg élesztő
1 vaníliás cukor
8-10 kanál kristálycukor a görgetéshez+ 1-2 vaníliás cukor
Ízlés szerint lehet a cukorba diót, fahéjat tenni.
Dagasztom és kelesztem. Mikor duplájára kelt, kiborítom a lisztezett deszkára és fél centi vékonyra nyújtom. A jól megmosott csutkaszárat bekenem olajjal és a tésztából kettő centis csíkokat vágok és feltekerem a csutkaszárra. Tenyeremmel a deszkán görgetem egy párszor és ismét körbe kenem olajjal, majd kristálycukorba hempergetem. A tepsibe téve is kelesztem 10-15 percig. Forró 180 fokos sütőbe teszem és pirosra sütöm.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)