“Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.
Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.” (Márai Sándor: Ég és Föld – Az utak)
Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.” (Márai Sándor: Ég és Föld – Az utak)
1 megjegyzés:
Kedves Terike!
Milyen csodálatos idézet Máraitól, ezt nem is ismertem eddig! Imádom a Füves könyvét, kamasz korom óta az egyik nagy kedvencem.
Milyen igaz ez az idézet kis dolgokban és nagyokban egyaránt. Az ember néha nem érti, miért "vezérli a Sors" bizonyos emberekhez, helyzetekhez. Aztán később kiderül, hogy nagy betegségből gyógyultunk általuk, otthonra leltünk vagy épp szívünk békéje állt helyre a segítségükkel. De ez út közben nem látszódik. A múltkor én is találtam egy elhagyott kismacskát. Egészséges volt, gyönyörű. Kétségbeestem, mert nem vihettem haza. Kínomban megszólítottam az első szembejövő biciklist, tud-e róla valamit. Egy nagyon aranyos lány volt, aki pár perc után eldöntötte, hogy majd ő hazaviszi a cicát. Elmondta, hogy ő éppen most vesztette el a hasonló korú cicáját, így számára ez most gyógyírként hat... Aznap éjjel óriási vihar tombolt, és én arra gondoltam, hogy a cica nincs kint a réten egyedül, hanem szerető gazdira talált. Nagyon boldog voltam. Minden mindennel össze van hangolva.
Marcus Aurelius idézetét ide illőnek érzem: "Mindig gondolj rá, hogy a világ szinte egyetlen élőlény, egyetlen anyag, egyetlen lélek; hogy minden összefügg ennek egyetlen érzéklésével; hogy ez mindent egyetlen belső lendületből csinál; hogy mindennek, ami csak történik, együttesen az oka; hogy mennyire összekapcsolódott és összefonódott minden!" (Elmélkedések)
Gyönyörű nyárvéget kívánok!
Orbán Andrea Viktória
Megjegyzés küldése