2014. június 19., csütörtök

Megmentettük az életét de Ő önálló akart lenni! 9 fotó.

Életben maradt a borsóaratáskor ez a pici nyuszi. Az óriásgépek megsemmisítették a nyuszi fészket és csodával határos módon ez a csöppség életben maradt.



Ha nem hozzuk haza, biztos halál vár rá, hiszen a letarolt több kilométeres borsóföldön egyedül maradt.
Van egy törpenyuszink és egy tengerimalacuk, azonnal befogadták a kis árvát. Nagyon szépen feltalálja magát és ha minden rendbe lesz,  felcseperedik, visszatudjuk vinni a természetbe. 
Nálunk a kisállatoknak nagyon jó helye van! A természetben vannak ,számukra készített nyári lakban. Fű, széna, nyuszi táp, víz és sok zöldségféle a táplálékuk, ami a kicsinek is reméljük megfelel. 
A tengerimalac nagy gondossággal takarítja fülét szemét, nagyon aranyosak!
Most inkább a tengerimalachoz vonzódik, bár szeretettel bújik a törpenyuszihoz is.
Van egy várandós Cipó nevű cicánk és Ő is elfogadta a nyuszikát, sőt a nyuszika is vonzódik hozzá!
Nagyon szeretnénk felnevelni az árva kisállatot és boldogan vissza engedni a természetbe!

Utóirat:
Sajnos vagy szerencsére a mi kicsi nyuszink megszökött, három nap után. Nem szomorkodunk, mert meggyőződtünk róla, hogy Ő már tudott enni és így a természetben biztos jobb helyen lesz!
A nyuszik hamar önállósodnak és bízunk benne, hogy feltalálja magát. A kertünk végében hatalmas kukoricaföld van reméljük arra vette az irányt!
16 nap után kezdenek szilárd táplálékot fogyasztani. Amikor 30 naposak lesznek, teljesen        leválasztódnak, és önállóvá válnak. 












2 megjegyzés:

Bakos Juci írta...

Nagyon cuki kis nyuszi, és biztos vagyok benne, hogy jó irányba indult. De szüksége volt Rátok és a szeretetetekre, hogy túlélje és kipihenje a fészek elvesztését, mint írtad, ott nem lett volna esélye. Ezt Ti adtátok meg neki. (o:

Atkáriné Terike írta...

Kedves Judit!
Mi is így gondoljuk, és ha mennie kellet akkor biztos így van jól!
Bár nagyon sajnáltuk, így van ez rendjén.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...