Vasárnap.
Gyönyörű napsütés, irány biciklizni! Menjünk a tanyára, hozunk szalmát a jószágok
alá.
A tanya mellett a szántáson megláttam egy cicát. Nagyon
lassan tudott járni, csont sovány. Jaj, tudtam azonnal, hogy baj van. Jött
közelebb hozzánk, de nem tudtuk megfogni. A hátsó lábait alig tudta rakni és
szinte elsorvadt a gerinc hátsó része. Te jó ég!
Ez itt lakik a romos tanyában?
Három hónapja nem volt eső és szegény állat vizet sem talál a környéken. Egeret pedig biztos nem tudott fogni a lábai miatt. De mit
tegyünk?
Álltam döbbenten és szinte leblokkolt az agyam.
Nem tudjuk haza vinni, menekült előlünk.
Nem akartuk a sorsára hagyni a legyengült kiszomjazott,
kiéhezett állatot.
Férjem figyelte a cicát én meg haza mentem (rohantam)
ennivalóért.
Ez az út még soha nem tűnt ennyire távolinak
.
Képzeld!
Vannak pici cicák a
házban. Több. Sok.
Te jó ég! Akkor ez a mama.
Szegény cicamama féltette kicsinyeit. Először az ablakhoz
ment, de ott a lábai miatt nem tudott felugrani, beugrani.
Körbe vonszolta magát a tanya körül és a romokon keresztül
bement a kicsikhez.
Egy másik ablakon benéztünk és láttuk, hogy 5-vagy 6 kicsi
van. Hihetetlen.
Hát bizony ennyi éhes szájnak nem elég ez a mennyiségű
ennivaló, amit hoztam. Semmi baj, még egyszer haza megyek. Készítettem jó puha
étket a kicsiknek, hiszen eddig még nem ettek semmit, csak szoptak.
És víz, víz! A legfontosabb!
Bizony ez a tanya nagyon romos állapotban van, a fele mát
ledőlt.
Úgy tudom megközelíteni a cicákat, ha bemászok egy elég
kicsi ablakon. Rajtam ez sem fogott ki. Most kiderül, mennyire vagyok fitt?
Semmi gond. Felpattantam, lepattantam. Nagyon jól megy!
Edény, ennivaló, víz. A cicák elbújtak, hiszen ők még soha
nem láttak embert és nagyon rémültek voltak. Szalmát is vittem alájuk.
Kimásztam és hallgatóztam. Hallom aneszeket, hogy előjönnek
a búvóhelyről.
Elmentem a másik ablakhoz és belestem. Jaj de jó! Körbe
állják a tányért és már kóstolgatják az étket.
Nem sok idő telt el, anyjuk lefeküdt és a kicsik összebújva
szorosan ráfeküdtek. Láthatóan fáztak. Majd most megtapasztalják, hogy a szalma
meleget ad.
Isten tudja meddig figyeltem őket, egyszer csak arra lettem
figyelmes, hogy hűl a levegő és alkonyodik. Hu, jó sok idő eltelt.
Na, sziasztok! Holnap jövök! Aludjatok jót!
Az úton hazafele kavarogtak bennem a gondolatok. A lelkem
félig rendbe jött, a másik felében pedig ott lapult a sok kérdőjel.
Mi lesz velük? Megfagynak? Ki tudok jönni minden nap? Hogy
jövök, ha esik?
Mi lesz az anyával?
Este meleg szeretettel gondoltam a cicákra és boldog voltam,
hogy ami tőlem telt, azt megtettem.
Talán nem fáznak annyira a hideg éjszakában és boldogabban
bújnak a mamához!
Piciny lelküket talán boldogabbá tettem.
Hétfő
Tegnap fiammal együtt mentünk ki hozzájuk.
Vittünk kettő papírdobozt és vastagon beszalmáztuk. Alig tudtuk az ablakon betuszkolni a
dobozokat. .
Nagyon örültem, mert a tegnapi ennivaló is elfogyott, tehát ettek.
Sajnos az anyacicát nem láttuk sehol.
Remélem nem történt vele semmi rossz!
Kedd
Ragyogóan süt a nap.
Csendben megyek az ablakhoz.
Beragyog a nap az
épületbe és a picik a napfényben játszanak, hancúroznak, birkóznak. Jaj de jó
ilyen boldognak látni őket! Ezt a pár
fotót készítettem, de az egyik szemfüles észrevett és jelet adott az
elfutáshoz. Eltűntek egy pillanat alatt.
No, megint mászok.
Mindent megettek.
Biztos a dobozban aludtak, mert a szalma le van lapítva.
Hogy a napi mászásszámom meglegyen és, hogy jobb legyen
nekik, vittem szalmát a dobozok elé is.
Figyeltem őket. Jó sok idő eltelt, mikor sorban előbújtak
és körbe állták a tányért.
Sziasztok, aludjatok édeset!
Szendergésemben biztos velük leszek!
Sajnos az anyát most sem láttam.
Aggódom.
8 megjegyzés:
Szegény cica mami. :( Nagyon szép dolog, hogy segíted a kis családot! :)
Eltudom képzelni mennyire rossz érzés volt ott hagyni őket. Szerintem ha tudnád talán mind haza is vinnéd ? Nagyon szép a cicamama az első cicám is vörös volt. Írjál majd még hogy mi újság velük!
Ilyenkor nem tudnék én sem másképp tenni. Anyuék telkének a közelében is élnek macsekok, így ha megyünk ki mindig viszünk valami elemózsiát nekik is. Olyan szeretnivalóak tudnak lenni.
Terike! A jó isten áldjon meg, a jó szívedért, az állatszeretetedért,az önzetlenségedért.Így már esélyt kaptak a kiscicák a megmaradásra.
Szegény kiscicák! Sajnos az ilyen, nem emberhez szokott cicákat nehéz, vagy lehetetlen magunkhoz édesgetni. Tapasztaltam... Pedig olyan szépek. Megható az anyacica története.
Jajj Terike, majd elsírtam magamat:(
Reméljük, minden rendben lesz a cicákkal...
Nagyon jót cselekedtél.
Majd írd meg, mi lett velük légyszíves:::!!!
Megható olvasni az emberségedről. Áldás legyen érte az életeden! Apósom állatorvos, ilyen esetben az elvadult cicák ételébe nyugtatót kevernek, így tudják ellátni az állatot. A kezelés után vissza lehet vinni a mamát és gyerekeit, vagy megszoktatni őket, ha van gazdajelölt. Ha sikerülne (úgyis olvasok róla Nálad) felajánlom, hogy hozzájárulok az állatorvosi költségekhez.
Brigi
Megjegyzés küldése