Beszélj!

Elvadult a világ!
Mindenki rohan, kapkod, siet és nincs idő, hogy ember az emberrel, beszélgessen. Munkahely- (őrület), otthon-(nincs idő semmire), család-(biztonságot teremteni, de hogyan?), bizonytalanság-(billeg a világ). Mind- mind közrejátszik az emberi kapcsolatok rombolásában. A legnagyobb hiba az, hogy nem is teszünk érte.
Úgy éljük le az életünket, hogy nincs időnk egymásra. Azt gondolom, hogy nem mindig az időhiány, hanem a közömbösség az oka.
Nem is próbálkozunk, hogy változtassunk ezen.
Elfordítsák a fejüket az emberek, mert akkor legalább nem kell köszönni. Ismerjük ugyan egymást, de most télen jó álca a sapka és kabát. Elbújunk. Egymás elöl? Igen. Befele fordulunk. Azt gondoljuk jobb egyedül.
Pedig dehogy jobb. Becsapjuk magunkat. Az ember közösségre vágyik.
Bezárkóznak az emberek. Jobb a kapun belül, mert ott nincs utálat, gúnyos megjegyzés, irigykedés. Ha szerencsés az ember, akkor van jó családja és legalább a kapun belül jól érzi magát.
De jó lenne, ha megkülönböztetés nélkül tudnánk társalogni, buszmegállóban, buszon és még sorolhatnám. De nem. Azért sem.
Pedig mindenki vágyik a beszélgetésre.
Egyszer elhatároztam, hogy mikor utazok, próbálom elkezdeni a beszélgetést.
Kicsit félve ugyan, de korosabb és fiatalabb emberekkel próbáltam szót váltani.
Kamasz lányokkal, fiúkkal kezdtem. Félelmem hamarosan elmúlt, mert szinte az első mondat után volt témánk és csak ámultam mennyire nyitottak. Szeretnek beszélgetni.(Sok családban nem beszélgetnek a gyerekekkel)
Mi felnőttek, tegyünk meg mindent és kezdjük el a beszélgetést! Vevők rá! Boldogan beszélgetnek,csak el kell kezdeni!
Sok jó ismeretség alakult ki azóta és mikor újra találkozunk, már jót beszélgetünk és érdeklődünk, egymás sorsa felöl. Van olyan ismerősöm, aki örömmel integet messziről, ha meglát. Nagyon jó érzés. Jó hogy megtettem a kezdeményezést, mert így, sok embert megismertem.
A korosabb emberekkel is ez a tapasztalatom. Nagyon örülnek, ha valaki szól hozzájuk. Kezdeni kell! Mindenki fél az idegen emberhez szólni, közben titokban várja, hogy mikor szólítsa meg a másik ember.
Jó és kell beszélgetni!
Talán a gyűlöletet és az ellenségeskedést is tudnánk oldali, ha sok emberrel tudnánk szót váltani.
KÉRLEK! BESZÉLJ!

Mert az enyhülést vágyó szavak
felengedik a test fáradt feszülését,
a lélek görcseit.