Egyedül a természetben, mert erre vágytam.

Csend, béke és mérhetetlen nyugalom. Nézzétek-e festői tájat, hát nem csodás? 
Ismét mondom, egyedül vagyok az őszi színekkel megfestett tájjal és a gomolygó habos felhőkkel!
Felettem három kíváncsi egerészölyv a bokorból riadtan felszálló fácán, pedig próbáltam a lehető legcsendesebben járni. 
Ember erre ritkán jár, esetleg egy-egy hatalmas gép, ami felhasítja a ma már ritkán hallott csendet. Minden évben tavasszal és ősszel végig megyek ezen a hosszú 4- 5 kilométer hosszú úton. Lassan kerekezek, szinte halhatatlan vagyok és mégis megzavarom az itt élőket. Megállok, letámasztom a biciklimet és hallgatom a csendet.
Az igazi csendet, ahol nincs autózaj, rohanás, fűnyírás. A mellettem levő bokor ágán parányi pici madár fújja a nótáját, de ebben a nótában van egy hívogatás is ami a párjának szól. Gyere gyorsan érdekes látnivaló van! Már ketten vannak és egyre közelebb jönnek hozzám. 
Mozdulatlan vagyok és annyira szeretném ha még közelebb jönnének. És jöttek. Már szinte kettő méter a távolság közöttünk. Picurka fejüket jobbra balra fordítgatták és éles hangon társalogtak. Vajon mit mondhattak egymásnak?
Pár pillanat múlva odébb álltak.
Naphosszat tudtam volna mozdulatlanul állni mert annyira édesek voltak.
Folytatom utam..............majd legközelebb arról is írok!