Kenyérsütés
Visszanéző
Anyám kenyeret sütött,
Arcán piros rózsák égtek,
Parázslott a kemencetűz,
Arcán piros rózsák égtek,
Parázslott a kemencetűz,
És én lopva belenéztem.
Láttam, hogy az izzó parázstól
Hogyan pirul a kenyér teste,
Sajnáltam a friss cipókat,
S nem vacsoráztam aznap este.
De másnap anyám a barna cipókat
Fehér kendőbe takarta,
S a reggelihez, a friss tej mellé,
A terített asztalra rakta.
Apám keresztet rajzolt rá a késsel,
Majd megszegte a kenyeret,
És tányérom mellé rakott
Egy illatozó szeletet.
Én csak ültem összetett kézzel,
És beszívtam a friss kenyér szagát,
S megéreztem az Istentől áldott
Búzamezők ég-illatát.
Magam előtt láttam újra,
Milyen nehéz az aratás,
Verítékét törölgetve
Hogyan vágja a kaszás.
S lelki szemeimmel láttam,
Ahogy apám szórja a magot,
Hogyan rakja az áldott búzából
Az aranysárga asztagot.
Elképzeltem, hogy a cséplőgépnél
Cipelik a nehéz zsákot,
S gyermeklelkemmel elsuttogtam
Érettük egy imádságot.
Megtelt a szívem szeretettel,
S éreztem, hogy elönt a hála,
Kértem Istent, hogy áldja meg Őket,
Ne essen munkájuk hiába.
Kezembe fogva dédelgettem,
Simogattam a kenyeret,
S apám kezére hajolva
Megcsókoltam
Azt az áldott, kérges tenyeret.
De csodálatos a kenyér és a vers is hozzá! Mire végigolvastam, a könnyem is kicsordult.
VálaszTörlésÜdvözlettel:
Andrea