Szendergésemben velük leszek!

Vasárnap.

Gyönyörű napsütés, irány biciklizni!  Menjünk a tanyára, hozunk szalmát a jószágok alá.

A tanya mellett a szántáson megláttam egy cicát. Nagyon lassan tudott járni, csont sovány. Jaj, tudtam azonnal, hogy baj van. Jött közelebb hozzánk, de nem tudtuk megfogni. A hátsó lábait alig tudta rakni és szinte elsorvadt a gerinc hátsó része. Te jó ég!

Ez itt lakik a romos tanyában?

Három hónapja nem volt eső és szegény állat vizet sem talál a környéken. Egeret pedig biztos nem tudott fogni a lábai miatt. De mit tegyünk?

Álltam döbbenten és szinte leblokkolt az agyam.

Nem tudjuk haza vinni, menekült előlünk.

Nem akartuk a sorsára hagyni a legyengült kiszomjazott, kiéhezett állatot.

Férjem figyelte a cicát én meg haza mentem (rohantam) ennivalóért.

Ez az út még soha nem tűnt ennyire távolinak

.

Képzeld!

 Vannak pici cicák a házban. Több. Sok.

Te jó ég! Akkor ez a mama.

Szegény cicamama féltette kicsinyeit. Először az ablakhoz ment, de ott a lábai miatt nem tudott felugrani, beugrani.

Körbe vonszolta magát a tanya körül és a romokon keresztül bement a kicsikhez.

Egy másik ablakon benéztünk és láttuk, hogy 5-vagy 6 kicsi van. Hihetetlen.

Hát bizony ennyi éhes szájnak nem elég ez a mennyiségű ennivaló, amit hoztam. Semmi baj, még egyszer haza megyek. Készítettem jó puha étket a kicsiknek, hiszen eddig még nem ettek semmit, csak szoptak.

És víz, víz! A legfontosabb!

Bizony ez a tanya nagyon romos állapotban van, a fele mát ledőlt.

Úgy tudom megközelíteni a cicákat, ha bemászok egy elég kicsi ablakon. Rajtam ez sem fogott ki. Most kiderül, mennyire vagyok fitt? Semmi gond. Felpattantam, lepattantam. Nagyon jól megy!

Edény, ennivaló, víz. A cicák elbújtak, hiszen ők még soha nem láttak embert és nagyon rémültek voltak. Szalmát is vittem alájuk.

Kimásztam és hallgatóztam. Hallom aneszeket, hogy előjönnek a búvóhelyről.

Elmentem a másik ablakhoz és belestem. Jaj de jó! Körbe állják a tányért és már kóstolgatják az étket.

Nem sok idő telt el, anyjuk lefeküdt és a kicsik összebújva szorosan ráfeküdtek. Láthatóan fáztak. Majd most megtapasztalják, hogy a szalma meleget ad.

Isten tudja meddig figyeltem őket, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy hűl a levegő és alkonyodik. Hu, jó sok idő eltelt.

Na, sziasztok! Holnap jövök! Aludjatok jót!

Az úton hazafele kavarogtak bennem a gondolatok. A lelkem félig rendbe jött, a másik felében pedig ott lapult a sok kérdőjel.

Mi lesz velük? Megfagynak? Ki tudok jönni minden nap? Hogy jövök, ha esik?

Mi lesz az anyával?

Este meleg szeretettel gondoltam a cicákra és boldog voltam, hogy ami tőlem telt, azt megtettem.

Talán nem fáznak annyira a hideg éjszakában és boldogabban bújnak a mamához!

Piciny lelküket talán boldogabbá tettem.

Hétfő

Tegnap fiammal együtt mentünk ki hozzájuk.

Vittünk kettő papírdobozt és vastagon beszalmáztuk.  Alig tudtuk az ablakon betuszkolni a dobozokat.  .  Nagyon örültem, mert a tegnapi ennivaló is elfogyott, tehát ettek.

Sajnos az anyacicát nem láttuk sehol.

Remélem nem történt vele semmi rossz!

Kedd

Ragyogóan süt a nap.

Csendben megyek az ablakhoz.

 Beragyog a nap az épületbe és a picik a napfényben játszanak, hancúroznak, birkóznak. Jaj de jó ilyen boldognak látni őket!  Ezt a pár fotót készítettem, de az egyik szemfüles észrevett és jelet adott az elfutáshoz. Eltűntek egy pillanat alatt.

No, megint mászok.

 Mindent megettek.

Biztos a dobozban aludtak, mert a szalma le van lapítva.

Hogy a napi mászásszámom meglegyen és, hogy jobb legyen nekik, vittem szalmát a dobozok elé is.

Figyeltem őket. Jó sok idő eltelt, mikor sorban előbújtak és körbe állták a tányért.

Sziasztok, aludjatok édeset!

Szendergésemben biztos velük leszek!

Sajnos az anyát most sem láttam.

 Aggódom.