Juhász Gyula: Beteg kutya.

Szeméből csöndes panasz sír feléd, Keresi részvéted tekintetét.
Tebenned bízik, úrban a hívő, És kínjait eléd teríti ő.

A mindenség poklában didereg, Oly nyomorult, akár az emberek.
A megváltó halált nem ismeri, Nem tudja, hogy az enyhet ad neki.

Csak nyöszörög, sírása könnytelen S az égre szűköl árván, csöndesen.
Testvéred ő is és osztályosod, A nap alatt egy a ti sorsotok,.

Szenved, pedig nincs semmi vétke sem, Ártatlan ő, szegény és védtelen.
Mégis embernek ember gyilkosa, És a kutyától nem tanul soha.